ne pazarolj - a budai csomagolásmentes bolt
Sokszor estem én is a szupermarketeknek azon csapdájába, hogy az akciók hatására megvásároltam olyan termékeket is, amire sem akkor, sem most nincs szükségem. Az is rengetegszer előfordult már velem, hogy a rendszertelen boltba járás miatt felhalmozódott nagyon sok értelmetlen étel a hűtőmben, természetesen csomagolásban, aminek aztán a végeredménye az lett, hogy nem csak a műanyag, de az ételmaradék is a kukában landolt. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy milyen energiavámpír egy nagy bevásárlóközpontban akár csak egy étkezésre bevásárolni: tömeg, hosszú sorban állás, kedvetlen pénztárosok...
Ökosodj rovatunkban többször említettük már a csomagolásmentes boltot, mint lehetőséget, ahol nem csak a környezetet kíméled a csomagolásmentes vásárlásnak köszönhetően kevesebb hulladékkal, de minőségi, általában termelői ételekhez jutsz hozzá. Budapesten már két csomagolásmentes bolt található, egy Pesten, egy pedig Budán. Mi meglátogattuk a pár hónapja nyílt ne pazaroljt, és egy finom kávé kíséretében beszélgettünk Ágival és Rékával a közös projektjükről.
Ági és Réka cserkészként ismerték meg egymást, mindketten családanyák és nagyon fontos számukra, hogy kíméljék magukat, babáikat, igazából az egész családjukat és a környezetükben élőket a vegyszerektől. Ehhez kapcsolódóan élvez prioritást életükben a környezetbarát életmód. Ági blogol is ebben a témában, az ő praktikáiról itt olvashatsz. Ezen kívül pedig a mindennapjaikat tekintve csak pár példát említenék környezetvédő tevékenységeikből: mindketten mosható pelenkát használnak a műanyag, egyszer használatos helyett, főzik a mosógélt, és ami a leginkább példaértékű, hogy nyitottak egy csomagolásmentes boltot!
Közös céljuk az üzlettel, hogy gyerekeik egy élhető bolygón cseperedjenek fel, nem pedig tengernyi hulladék között fuldokolva. Emellett a ne pazarolj üzenete közé tartozik az is, hogy felhívják az emberek figyelmét a Föld jelenlegi állapotára és arra, hogy mit tudunk mi tenni azért, hogy kíméljük a környezetet. Továbbá a bolt nagy segítség abban, hogy a tudatos vásárlással időt spóroljunk és azt az időt magunkra, kiegyensúlyozottságunk elérésre fordítsuk. Ági és Réka elmondta, hogy mennyi energiát megtakaríthatunk azzal, ha előre átgondolva, egy listával érkezünk a boltba, és nem naponta, hanem heti egyszer vagy kétszer kell bevásárolnunk.
A ne pazarolj kínálata is nagyon
sokszínű, nem csak ételek, hanem háztartási eszközök, takarítószerek is
megtalálhatóak, ami nagy előny, hiszen egy helyen bevásárolhatsz minden szükséges
csomagolásmentes eszközt a mindennapjaidhoz! Az ételeket tekintve a vörös
lencsétől, a hazai termelői zöldségektől, sütiktől, magyar vegyszermentes
citromig minden megtalálható. A tészták, gabonafélék mind nagy kiszerelésben
érkeznek, és amit lehet, papírdobozban, papírban szállítják, csak az kerül
műanyagba, amit máshogy nem lehetne megoldani, de ezt természetesen
szelektálják.
A termékeket ne pazarolj Facebook oldalán folyamatosan
nyomon követheted! De beszéljenek helyettem most a képek:
A csomagolással és a bolt vásárlási folyamatával kapcsolatban pedig jó, ha már üres dunsztosüveggel, edénnyel, vászonszatyorral érkezel. A boltban találsz majd egy mérleget, ahol ezeket az edényeket le tudod mérni. Ennek a súlyát a pénztárnál fizetéskor majd a pénztárosok levonják a teljes összegből. Bizonyára sokatoknak ez még új, talán kevésbé megszokott folyamatnak tűnhet, de hidd el, ezt is ugyanúgy meg lehet szokni, mint minden újdonságot!
A bolt előnyei között nem csak a sokrétű termék, a kedves kiszolgálás szerepel, hanem az is, hogy a galérián a babasarok mellett található egy kávézósarok, ahol Ági és Réka különféle programokat szervez. Eddig Lélekmelengető teázást, Ruhacserét, és az Adventhez kapcsolódó workshopokat hirdettek. A további eseményekről szintén a Facebook oldalukon tudsz tájékozódni!
Köszönjük szépen Áginak és Rékának még egyszer, hogy válaszaikkal segítették a cikk megírását!
Cikket írta: Domján Julcsi
Fényképezte: Tajnay Dóri